Ahogy tegnap a Portfolio külföldi lapértesülésekre hivatkozva beszámolt róla, új akkumulátoripari beruházás érkezhet Debrecenbe. A Külgazdasági és Külügyminisztérium azonban friss kommentárjában úgy fogalmazott, hogy "még az sem biztos, hogy Magyarországon lesz a gyár".
A holland mentőszolgálatok vasárnap megkezdték a Hollandia északi partjainál napok óta lángoló teherhajó elvontatását, ami korábban az Északi-tenger felől érkező heves széllökések miatt késlekedett - közölte az ország infrastrukturális és vízgazdálkodási minisztériuma.
Az autógyártók számára elérkezni látszik az igazság pillanata a világ legnagyobb autópiacának számító Kínában, ahol a helyi, feltörekvő márkák kezdik átvenni a külföldiektől a vezető szerepet. Az elmúlt időszak bejelentéseiből az látszik, hogy sokan igyekeznek felvenni a kesztyűt és a helyi igényekre szabott autókkal próbálják visszaszerezni piaci részesedésüket, akár éppen a kínai cégekkel szorosabbra fűzött kapcsolatok és partnerségek révén. Viszont a másik oldalon több olyan gyártó is van, amely inkább a veszteségek mérséklése mellett dönt.
40 millió euróból fejleszti elektromos töltőhálózatát a román olajvállalat, az OMV Petrom Romániában, Szlovákiában és Magyarországon – jelentette be a vállalat.
A Volkswagen 700 millió dollárt tervez befektetni a kínai Xpengbe, hogy közösen fejlesszenek elektromos járműveket Kínában – írja a Bloomberg. A hír hatására kilőtt az Xpeng árfolyama.
A Stellantis és a Samsung SDI bejelentette, megállapodást írtak alá egy második akkumulátorgyár létrehozásáról az Egyesült Államokban. Az üzem a tervek szerint 2027-ben kezdi meg a termelést, és éves gyártókapacitása 34 gigawattóra lesz.
A kínai EV-gyártók részvényei emelkedtek tegnap, miután a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) hétfőn egy 17 pontból álló nyilatkozatot tett közzé, amely többek között ígéreteket tett a magánbefektetések támogatására a közlekedés, a tiszta energia, az új infrastruktúra, a fejlett gyártás és az ingatlan szektorban - írja a Benzinga.
Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy hogyan lehet megragadni az energiaátmenet és az energiafüggőség jelenlegi helyzetéből adódó előnyöket, vagyis profitálni abból, hogy a megújuló energiatermelés sosem látott szintre emelkedik, míg a szükséges technológia ára kisebb emelkedés után továbbra is csökkenő tendenciát mutat. A Schneider Electric szerint érdemes megvizsgálni azt is, hogy ebben a helyzetben hogyan lehet úgy minimalizálni a kockázatokat, hogy egy adott cég nyereségességét ne az irányíthatatlan nemzetközi energiapiaci események határozzák meg, hanem a vállalatok saját kezükbe vehessék az energiabeszerzés irányítását.
Tovább nőtt a kínai BYD előnye a Volkswagennel szemben a világ legnagyobb autópiacán, köszönhetően az előbbi széles elektromos járműpalettájának, amely kifejezetten népszerűnek bizonyult a kínai vásárlók körében – írja a Bloomberg.
A Tesla képviselői még ebben a hónapban találkoznak az indiai kereskedelmi miniszterrel, hogy megvitassák egy olyan gyár építésének terveit, amely a vállalat által tervezett 2 millió rúpiás, vagyis valamivel több, mint 8 millió forintba kerülő autó gyártására szolgálna, tudta meg a Reuters.
Az amerikai inflációcsökkentő törvény egy záradéka arra ösztönzi a vállalatokat, hogy újrahasznosítsák az elektromos járművek (EV) használt akkumulátorait, ami Észak-Amerikát kulcsfontosságú szereplővé teszi a globális versenyben, amely Kína dominanciájának megkérdőjelezéséért folyik ebben az ágazatban.
Nagyot nőtt 2023 júniusában az értékesített új autók száma az Európai Unióban, derül ki az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) a legfrissebb kutatásából. Az elmúlt hónapok javulása azt jelzi, hogy az európai autóipar kezd kilábalni a világjárvány okozta ellátási zavarokból, bár a most közölt statisztikák egyelőre még messze elmaradnak a 2019-es, háború és koronavírus előtti "békeidőktől". Több érdekes trend is kezd kirajzolódni az új statisztikák alapján, például júniusban a tisztán elektromos autók az új autók vásárlói körében a harmadik legnépszerűbb választássá váltak, első alkalommal előzve meg a dízeles jármveket. Mindeközben Magyarországon a kedvező EU-s autóipari folyamatokkal szembe menve csökkent az új személygépjárművek értékesítése az első félévben a bázisidőszakhoz viszonyítva, rajtunk kívül egyedül Svédországban történt hasonló.
A katasztrofális mértékékű klímaváltozás megelőzéséhez szükséges új, tiszta energiagazdaság gyorsabban épül ki, mint azt sokan gondolják, de míg a napenergia, a villanyautók és az energiatakarékos világítás terjedése már elég gyors a 2050-es klímasemlegesség eléréséhez, az energiarendszer egyéb területein sürgősen fokozni kell a változás sebességét - közölte a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA).
A Ford F-150 Lightning 2021-es piacra dobása óta jelentősen megdrágult, az amerikai gyártó szerint az anyagköltség megugrása miatt, ugyanakkor a Ford most úgy döntött, hogy látványosan visszavágja az elektromos pickup árát - Írja a CNN.
A Tesla a Berlin melletti gyárában a kapacitás megduplázását tűzte ki célul, amivel a gyár Németország legnagyobb autógyárává válhat, írja a The Wall Street Journal.
Nőttek a Volkswagen konszern járműeladásai júniusban és az év első felében is az egy évvel korábbihoz képest a konszern honlapján pénteken publikált kimutatás alapján.
Az Audi állítólag előrehaladott tárgyalásokat folytat egy elektromos jármű (EV) platform megvásárlásáról a kínai állami tulajdonú SAIC Motor autógyártótól. Források szerint azért szánta el magát erre a német prémiumgyártó, mert EV-eladásai jócskán elmaradnak a versenytársak, például a Tesla és a Nio mögött a világ legnagyobb autópiacán.
A Ford Fiesta utolsó példányait pénteken gyártják le a Ford kölni üzemében, ezzel lezárul egy korszak az ikonikus modell számára, amelyből 1976 óta 20 millió darabot gyártottak világszerte. A lépés a Ford stratégiaváltásával áll összhangban, mivel közel 2 milliárd eurót tervez befektetni kölni üzemébe, hogy átálljon a várhatóan még az idén piacra kerülő új elektromos modellek gyártására.
A Debrecenben is gyárat építő kínai akkumulátorgyártó, a CATL bejelentette, hogy új anyagokat fejlesztett ki a lítium-ion akkumulátorokhoz, amelyek jelentősen javítják az elektromos járművek töltési hatékonyságát, különösen extrém hideg körülmények között.